Az 1970-ben pusztító árvíz áldozatainak emlékére szervezett megemlékezés zajlott a Május 14. téren felállított obeliszknél. 

A himnusz eléneklése után a történelmi egyházak lelkipásztorai mondtak imát az áldozatokért, majd Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere mondott beszédet:

„Egy különleges alkalomra gyűltünk ma össze, a szatmáriak emberségét és összefogását próbára tevő árvíz 55. évfordulóján hálával tekintünk vissza arra, ahogyan városunk közössége összefogott 1970-ben, hogy átvészelje a vészterhes időket. Az árvíz 56 emberéletet követelt, több mint 4000 házat rombolt le, több mint 28 000 ingatlant rongált meg és 120 000 hektárnyit területet öntött el. Ezen a városrészen, amely a tragédia napjáról kapta a nevét, a víz magassága elérte a 2 métert. Ez a tragikus esemény arra emlékeztet bennünket, hogy a kitartó munka, a kölcsönös tisztelet és a hit az, ami átsegít a megpróbáltatásokon – ezen értékek jellemzik azt a szatmári lelkületet is, amire oly büszkék vagyunk. Ez a szellemiség tartja meg a közösségünket a legnehezebb időkben, ez segít nekünk abban, hogy a kihívásokat lehetőségként tudjuk kezelni, erősebbek és összetartóbbak legyünk. Május 14-e nem csak az emlékezés napja, de a tragédia tanulságaira is felhívja a figyelmünket: tanulnunk kell a múlt hibáiból, hogy ezek a tragédiák soha, semmilyen formában ne ismétlődhessenek meg. A történelem arra tanít bennünket, hogy egy város sorsát nem lehet megosztottságra építeni, az 55 évvel ezelőtti összefogás üzenete pedig ma aktuálisabb, mint valaha. A szatmári lakosság akkor nem csak azt bizonyította be, hogy képes újjáépíteni azt, amit az árvíz elsöpört, de akkor és ott megszületett valami, amit nem lehet elpusztítani: az emberség, az összefogás, a segítőkészség példátlan ereje. Ma, amikor azokra emlékezünk, akik átélték ezeket a megpróbáltatásokat és akik letették egy új és szolidáris város alapjait, ki kell mondanunk azt is, hogy felelősséggel tartozunk azért, hogy közösségünk meg tudja őrizni ezt a szellemiséget. Ezért amikor a jövőnkről döntünk, az irányadó csak az lehet, ami összeköt bennünket”.

A megemlékezést koszorúzás zárta.

Isten nyugtassa őket békében!