Önkormányzati képviselő – egy napig
Önkormányzati képviselő – egy napig
A mai nap folyamán szatmárnémeti, halmi és amaci gyermekotthonok lakói látogattak a szatmárnémeti polgármesteri hivatalba, és különleges módon a 17 kiskorú ezúttal önkormányzati képviselő lett, Adelin Ghiarfaș alpolgármester pedig az ülésvezető.

Mindannyian javaslatokat tettek városunk további fejlesztéséhez, megtapasztalva azt, hogy miként születnek a döntések a helyi önkormányzatoknál.


„Fontos, hogy felkészítsük ezeket a fiatalokat a gyakorlati életre, de különösen arra, hogy olyan állampolgárokká váljanak, akik ismerik a jogaikat és kötelezettségeiket egyaránt. Meglepett a kíváncsiságuk, és meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen kezdeményezések előnyösek a helyi közigazgatás jövője szempontjából” – mondta a találkozót követően az alpolgármester.


A találkozó az alakulásának idén 25-ik évfordulóját ünneplő Hans Lindner Alapítvány nyári táborának a része.