BEFEJEZŐDÖTT AZ „EGYÜTT – KÖZÖSEN A SZATMÁRZSADÁNYIAKKAL A HELYI OKTATÁSÉRT ÉS EGÉSZSÉGÜGYÉRT” PROJEKT
BEFEJEZŐDÖTT AZ „EGYÜTT – KÖZÖSEN A SZATMÁRZSADÁNYIAKKAL A HELYI OKTATÁSÉRT ÉS EGÉSZSÉGÜGYÉRT” PROJEKT
Összesen 50 szülő és 70 gyermek vett részt aktívan a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szociális Igazgatóság és a Stea Egyesület nemrég véget ért szatmárzsadányi projektjében, amelynek célja a közösség életkörülményeinek a javítása

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a „Stea" Egyesület a nyár folyamán különböző programokat szervezett a szatmárzsadányi felnőtteknek és fiataloknak az „EGYÜTT – közösen a szatmárzsadányiakkal a helyi oktatásért és egészségügyért” projekt keretén belül.
 

Az önkormányzat, a Szociális Igazgatóság és a „Stea" Egyesület együttműködésének és közös pályázatának a célja a helyi roma közösség életminőségének a javítása volt. 


A pályázat kedvezményezetteinek száma 120 fő, ebből 50 szülő és 70 gyermek, az elvégzett tevékenységek pedig bővítették a szülők és a gyermekek személyes tudását, akár az írás elsajátításával, akár nevelési programokon való részvétellel.


A felnőttek többek között a szülők felelősségéről, a nevelés, a családtagok közötti kommunikáció, és a hosszú távú kapcsolatok fontosságáról hallhattak, míg a gyermekek oktatási tevékenységekben vettek részt, amelyeken kiemelt figyelmet fordítottak az olvasás és számolás fontosságára, de a személyiségfejlesztést is megfelelő figyelemben részesült.


A projektből 49792 eurónyi rész támogatása az Izland, Liechtenstein és Norvégia által támogatott SEE-finanszírozási mechanizmus révén valósult meg, a Román Szociális Fejlesztési Alap (programüzemeltető) révén.