Szociális lakásba költözik a polgármesteri hivatal online bejelentőjének köszönhetően
Szociális lakásba költözik a polgármesteri hivatal online bejelentőjének köszönhetően
Az utóbbi évek rendkívüli helyzet elé állították az európai társadalmat, hiszen a koronavírus, majd az ukrajnai háborús konfliktus következményei milliók életét nehezítették meg. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal mind a járvány, mind pedig a testvérvárosainkat érintő háború kitörésekor a civil szervezetek bevonásával igyekezett segíteni a rászorulókon, hiszen közös problémáinkra csak együtt tudunk megoldást találni. 

Ezen együttműködésnek köszönhetően indulhatott el a www.impreunasm.ro/hu portál is, amelyen bárki bejelentést tehet, amennyiben segítségre szoruló személyről van tudomása. A platform beindítása már most eredményesnek bizonyult, hiszen ha csak egy személy életkörülményein javít, akkor már megváltoztatta a világot: ANNAK A VILÁGÁT, AKI SEGÍTSÉGRE SZORULT!
 

Lakossági bejelentés alapján azonosították a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság szakemberei azt a személyt, aki egy ablak és fűtés nélküli lakókocsiban élt a 17-es lakónegyed peremén. Mint kiderült, az illető korábban már szociális lakást kérvényezett, és jogosult is arra. Az első egyeztetések után az a döntés született, hogy az érintett egyelőre az Ideiglenes Hajléktalanszállón lesz elhelyezve, majd rövid időn belül  beköltözhet egy szociális lakásba, és ismét teljes életet élhet.


Köszönet T. Mariannának a bejelentésért, reméljük önzetlen tettének köszönhetően B. Tibor élete ezáltal jobbra fordul.


Ugyanakkor arra bíztatunk mindenkit, hogy amennyiben hasonló helyzettel szembesül, hívja bátran a segítségre szorulók számára fenntartott 0748109853-as telefonszámot. Köszönjük!