Ünnepváró a Jiului utcai Napközi Idősotthonban! 
Ünnepváró a Jiului utcai Napközi Idősotthonban! 
Önkéntes diákokkal, közös kántálás közben díszítették fel a szépkorúak a központ ünnepi karácsonyfáját.

„A karácsony a kereszténység legnagyobb és egyben legszebb ünnepe” – fejtette ki az eseményen résztvevő Kereskényi Gábor. 


A polgármester köszöntőjében elmondta: „A karácsony lehetőséget teremt arra, hogy összegyűljenek a családok, és a gondokat félretéve együtt ünnepeljenek. Közel két éve, hogy félelmet közvetítő üzenetekkel vannak tele a hétköznapjaink, ugyanakkor a karácsony és a megváltó fénye eloszlatja a sötétséget. Ez a hitünk alapja és egyben a jövőbe vetett hitünk és reményünk.”


A városvezető ezt követően mindenkinek áldott és békés karácsonyt kívánt, ugyanakkor a Dr. Román János Caritas-igazgatóval ígéretet tettek arra, hogy a jövőben is kiemelt figyelmet fordítanak a szatmárnémeti szépkorúakra.