Tizenhat földes utca korszerűsítése kezdődik a közeljövőben!
Tizenhat földes utca korszerűsítése kezdődik a közeljövőben!
Tizenhat utcát korszerűsítünk Szatmárnémetiben az „Anghel Saligny” program első szakaszának keretén belül, miután Kereskényi Gábor polgármester június 7-én, szerdán aláírta az erről szóló finanszírozási szerződését a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztériumban.

„A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által benyújtott sikeres projektnek köszönhetően hamarosan elkezdődhet 16 utca felújítása. A város fejlesztését és korszerűsítését biztosító uniós források mellett az Anghel Saligny program is lehetőséget teremtett a közúti infrastruktúra korszerűsítésének a javítására, mi pedig éltünk vele. Folytatni kívánjuk az  ilyen jellegű beruházásokat, és folyamatosan elérünk minden szatmárnémeti utcába" – nyilatkozta az aláírást követően Cseke Attila miniszter társaságában Kereskényi Gábor polgármester. 
 

A korszerűsített utcák teljes hossza megközelítőleg öt kilométer, és az úttesten kívül a járdák és a zöldfelületek felújítására is sor kerül. 


Az első szakaszban korszerűsített utcák:

•    Matei Basarab 
•    Al. Odobescu (Mező)
•    Mahatma Ghandi 
•    Darai út (a Mahatma Gandi és a Scheffler János utcák közötti szakaszon) 
•    Petre Ispirescu (Alsó Garandhát)
•    Poligonului (Lőtér)
•    Ferdinand király 
•    Tiberiu Brediceanu (Rekettye)
•    Haiducilor 
•    Dana 
•    Fluturilor 
•    Ács Alajos 
•    Poienilor 
•    Crăieselor 
•    Maria 
•    Iris 


A beruházás összértéke 13.830.381,48 lej, amelyből 9.273.425,67 lej a minisztériumi finanszírozás.