A civil szervezeteknek mondott köszönetet Kereskényi Gábor polgármester
A civil szervezeteknek mondott köszönetet Kereskényi Gábor polgármester
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a civil szervezetek közötti együttműködés már a világjárvány kirobbanása idején is rendkívül sikeresnek bizonyult, a közös munka pedig az ukrajnai háborús konfliktus alatt is eredményesen folytatódott. 

Az önkormányzat, a szociális igazgatóság, a civil szervezetek, és nem utolsó sorban a szatmári polgárok szolidaritásának köszönhetően kárpátaljai testvérvárosaink és a Romániába érkező menekültek az első napoktól kezdve számíthattak a segítségre, és bízhatnak abban a továbbiakban is. 

A segélycsomagok összeállításában és elszállításában, valamint az otthonukat elhagyni kényszerülők ellátásában nyújtott segítséget köszönte meg a mai nap folyamán Kereskényi Gábor polgármester a civil szervezeteknek, elismervén áldozatos munkájukat.
 

Elismerő oklevelet vehettek át a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezetnek, a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókszervezetének, a Hans Lindner Alapítványnak, a Maurer Alapítványnak,  a Romániai Vöröskereszt Szatmár megyei fiókszervezetének, a Borókagyökér Egyesületnek és az „O masă caldă” Alapítványnak a képviselői.


„Minden elismerésem a szatmárnémeti civil szervezeteké, akik a rendkívüli helyzetekben kivételes szolidaritásról és szakmaiságról tettek tanúbizonyságot. A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóságon keresztül a továbbiakban is megmarad ez az együttműködés, amely nemcsak a szép szavak szintjén működik, hanem konkrét tettek és segítségnyújtás van mögötte. Testvérvárosainknak igyekeztünk tudatosan segíteni, azt szállítani nekik, amire valóban szükségük van, így az alapvető élelmiszereken és higiéniai cikkeken kívül az ivóvíz- és áramellátáshoz szükséges felszereléseket is adományoztunk nekik. Sajnos, nem úgy néz ki, hogy ez a konfliktus egyhamar véget ér, így azt kell mondanom, sok közös feladat vár még ránk” – jelentette ki a díjátadáson a polgármester.


Az ukrajnai konfliktus kirobbanását követő időszakban az együttműködés révén Beregszászba több mint 500 tonnányi, több mint 40 ezer euró értékű segélycsomag jutott el, míg Ungvár városának 100 ezer lejes támogatást szavazott meg a Szatmárnémeti Helyi Tanács, több ezer menekült pedig Szatmár megyébe érkezve részesült ellátásban.