Európai alapokból felújított bölcsőde és óvoda
Újabb európai uniós forrásokból finanszírozott beruházást adott át augusztus 26-án a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amelynek összértéke 3 millió lej. 

A 29-es Számú Óvoda és a Kiskakas Gyémánt Félkrajcárja Bölcsőde korszerűsítését biztosító projekt zárásán Kereskényi Gábor polgármester és Maskulik Csaba városmenedzser mellett részt vett többek között Kallós Zoltán oktatásügyi államtitkár, Szejke Ottilia főtanfelügyelő-helyettes, Leiti Mónika tanfelügyelő, Molnár Réka, a Szatmárnémeti Bölcsődei Igazgatóság vezetője, valamint Ionică Pop, az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökség képviselője. 

A felújításnak köszönhetően több mint 100 szatmárnémeti gyerek oktatási körülményei érték el az európai színvonalat.

"Egy olyan beruházás átadásán vagyunk jelen, amely egyaránt fontos a szatmárnémeti oktatás és a szatmári közösség számára is. Ennek köszönhetően 3 millió lejnyi európai uniós finanszírozásból új arculatot kapott a 29-es számú Óvoda és a Kiskakas Gyémánt Félkrajcárja Bölcsőde is, több mint 100 gyermeknek biztosítva ezáltal jobb oktatási körülményeket. Ez azonban csak az első befejeződött projektünk, következnek a többiek is. Nem messze ettől a helytől készül a 7-es számú óvoda, amely szintén uniós alapokból újul meg, akárcsak a Constantin Brâncusi Technológiai Líceum. És folyamatban van a Tehetséggondozó Központ és a Rákóczi Ferenc Általános Iskola korszerűsítése is.

Mindig is hangoztattam, ha befektetünk az oktatásba, akkor befektetünk a jövőnkbe. Az utóbbi hat év során új bölcsődéket nyitottunk, óvodákat és iskolákat korszerűsítettünk, és haladnunk kell tovább ezen az úton. A mai megvalósítás az önkormányzat szakembereinek és a kivitelezőnek az érdeme, de a legnagyobb elismerés az intézmény közösségét, pedagógusokat, szülőket és gyermekeket illeti, akik korrekt és megbízható partnereink voltak, és türelmesen viselték a felújítással járó nehézségeket.
A továbbiakban is folytatjuk a tanügyi rendszerünk korszerűsítését, hiszen ez gyermekeink megfelelő nevelésének az alapja és városunk jövője." - hangsúlyozta köszöntő beszédében Kereskényi Gábor polgármester.

Az épület egyébként 1978-ban épült, és azóta csak a szükséges javítások lettek elvégezve rajta. A mostani korszerűsítés közben sor került egyebek mellett a fűtési és a vízvezeték rendszer cseréjére, az elektromos hálózat energiahatékonyságot elősegítő kialakítására, a levegő minőségét javító klímatechnika kiépítésére, a teljes belső és külső felújításra, és a szabadtéri zöldfelületek újjáépítésére is.