HUSZONÖT ÉVE A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN
HUSZONÖT ÉVE A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN
A Hans Lindner Alapítvány alapítóit és képviselőit, Hans és Brigitte Lindnert, Stephanie Lindnert, Patrick Ossiandert és Hermann Dorfnert fogadta július 15-én Kereskényi Gábor polgármester az alapítvány megalakulásának 25-ik évfordulója apropóján. 

A szatmárnémeti szervezet képviseletében pedig Koczinger Tibor, Boros Beáta, Poszet Ferenc, Ármos Attila és Kodra Levente voltak jelen a találkozón.
A megbeszélés  során Kereskényi Gábor az eddigi együttműködést méltatta: 
„Gratulálok és egyúttal köszönetet is mondok ezért a mögöttünk hagyott negyed évszázadért, és biztos vagyok abban, hogy még sok közös projekt áll előttünk, és együtt tudunk majd segíteni a szatmári közösségen és a rászorulókon.  Példaértékű volt az egyesület segítségnyújtása az ukrajnai háborús konfliktus kirobbanását követően, de nagyon jól és eredményesen tudtunk együtt dolgozni a pandémia ideje alatt is.” – nyilatkozta a városvezető.


Az egyesület névadója és alapítója, Hans Lindner úr is a több évtizedes együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet.


„Köszönjük a szíves fogadtatást. Huszonöt év nem kevés idő, ami alatt rengeteg dolgot sikerült közösen megvalósítanunk. A rászoruló szatmáriak megsegítése számunkra nem teher, hanem egy fontos feladat, amelyhez a továbbiakban is ragaszkodunk. Rég jártam Szatmárnémetiben, és örömmel tapasztaltam, hogy az utóbbi évek során a város látványos fejlődésen ment keresztül.” – mondta Hans Lindner. 


Az eltelt 25 év alatt a fentiekben már említett akciókon kívül az alapítvány elhanyagolt lakóépületeket újított fel, szociális lakásokat épített a rászorulók számára, árva és elhagyott gyermekek neveltetésében vett részt, különböző programokat szervezett a hátrányos helyzetűek számára, és számos egyéb karitatív akcióban vett részt.