×
Intézmény
Tisztelt szatmáriak! A Transurban tájékoztatása szerint a Libertății téren szervezett virágvasárnapi körmenet miatt március 29-én, vasárnap a 9-es vonalon közlekedő, 9.50 órakor induló autóbusz a Cuza Vodă utcai megálló helyett az ortodox székesegyháznál lévő megállóból indul.
A Román Rendőrség napján elismerésünket fejezzük ki a szakértelemért, a felelősségtudatért és az elkötelezettségért, amelyről nap mint nap tanúbizonyságot tesznek közösségünk biztonsága érdekében végzett munkájuk során.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal kiemelt feladatának tartja a fogyatékossággal élők életminőségének a javítását.
A régi főtéren kézművesek és helyi termelők finomságokkal, kézműves dekorációkkal, valamint az ünnepi asztalra kerülő ínyencségek széles választékával várják az érdeklődőket.
Március végén az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei egy kulturális csereprogram keretében két kivételes előadással vendégszerepelnek a Szatmárnémeti Északi Színház színpadán.
A víz a természet egyik legértékesebb kincse, amelyet felelősséggel kell használnunk.
Az Alter Ego Multifunkcionális Központot látogató gyerekek ezt a különleges napot a természet szívében, a Sárerdőn töltötték.
Az Alsó Garandhát (Iuliu Coroianu) utcában épülő, 110 gyerkőc befogadására alkalmas tanintézmény modern környezetben teremt lehetőséget a legkisebbek tanítására, nevelésére.
A Szatmárnémeti Helyi Rendőrség munkatársai továbbra is az idegen koldusok nyomában vannak, és annak ellenére, hogy folyamatosan visszatérnek, szinte azonnal megszabadítják tőlük a várost.
A 2026. március 19-én kelt 107-es számú polgármesteri rendelet alapján 2026. március 26-án, 14 órai kezdettel ÖSSZEHÍVOM Szatmárnémeti Megyei Jogú Város Helyi Tanácsának soros ülését a polgármesteri hivatal üléstermébe (Szatmárnémeti, Október 25. tér 1. szám) a következő napirenddel: