Korszerű, energiatakarékos bölcsőde épül Szatmárnémetiben
Korszerű, energiatakarékos bölcsőde épül Szatmárnémetiben
Nagyméretű, 110 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde épül Szatmárnémetiben, amelyre kormányzati forrásból biztosít finanszírozást a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium. Az Alsó Garandhát (Iuliu Coroianu) utcai létesítményben a szükséges energiát megújuló erőforrásokból biztosítják.

„2021-ben indította el a fejlesztési minisztérium a bölcsődeépítő programját, amelynek célja jelentős mértékben növelni a bölcsődei  helyek számát. Ezek az épületek teljes mértékben megfelelnek majd a XXI. századi kívánalmaknak, amelyekben a meleg étel előkészítéséhez alkalmas saját konyha lesz, illetve mosókonyha, orvosi rendelő és irodák, játszó és hálószobák, ugyanakkor nemcsak korszerűek, hanem környezetbarátok is” – nyilatkozta a finanszírozás jóváhagyását követően Cseke Attila.
 

„Egy város fejlődését nem a hangzatos szólamok, hanem a konkrét tettek és beruházások garantálják. 2016 óta folyamatosan növeljük a bölcsődei helyek számát, hiszen egyre többen veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Hat év alatt három új épületet adtunk át, hármat pedig kibővítettünk, ezzel is növelve a helyek számát. Ennek köszönhetően ez idő során 220-ról 420-ra növekedett a bölcsődék befogadási képessége” – jelentette ki Kereskényi Gábor polgármester.


Ezen beruházáson kívül szintén kormányzati forrásból közepes méretű bölcsőde épül a Lalei utcában is.