Több mint 80, az országból és külföldről érkezett tűzoltó versenyez ma Szatmárnémetiben a 12. nemzetközi lépcsőfutóversenyen. Sok sikert kívánunk minden életmentőnek, aki fizikai állóképességét, gyorsaságát és beavatkozási képességét teszi próbára: a résztvevőknek a Közigazgatási Palota 10. emeletéig, 210 lépcsőfokot megmászva kell eljutniuk a bevetések során használt egyéni védőfelszerelésben, amely akár 35 kilogrammot is nyomhat.
A nap folyamán a lakosság is megismerheti közelebbről az életmentők munkáját. A gyermekeket és családokat interaktív programok várják, többek között stafétajátékok és elsősegélynyújtási bemutatók, emellett pedig közelebbről is megismerhetik a beavatkozásokhoz használt technikai eszközöket és a tűzoltóautók felszereléseit.
A nap egyik kiemelt programja 12.30 és 15 óra között zajlik, amikor a tűzoltók a Vöröskereszt munkatársaival közösen egy bemutató jellegű műszaki mentési gyakorlatot tartanak. A közönség megtekintheti, hogyan avatkoznak be a mentőegységek egy közúti baleset során, de láthatják egy beszorult személy biztonságos kiszabadításának lépéseit is – közölte a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége.
A rendezvény így nemcsak egy látványos verseny megtekintésére kínál lehetőséget, hanem arra is, hogy betekintést nyerjünk a tűzoltók mindennapi munkájának összetettségébe, valamint megértsük a gyors és hatékony beavatkozásokhoz szükséges folyamatos felkészülés fontosságát.
A verseny végén, várhatóan 18 óra körül tartják a díjátadó ünnepséget.