A Május 14. téren található árvízi emlékműnél megemlékező ünnepséget tartottak.
A himnusz elhangzását követően a történelmi egyházak képviseletében jelen lévő lelkészek imát mondtak, majd Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor mondott beszédet:

Ma, május 14-én, az 1970-es pusztító árvízre emlékezünk. Egy tragédiára, amely örökre megváltoztatta Szatmárnémeti képét.
Fájdalommal, ugyanakkor csodálattal nézünk vissza az 56 évvel ezelőtti eseményekre, és tisztelgünk azok bátorsága előtt, akik elsőként ugrottak, hogy segítsenek a bajba jutottakon: szomszédok, tűzoltók, katonák, orvosok és ápolók. És egyszerű emberek, akik gondolkodás nélkül cselekedtek, nem törődve a veszéllyel. 
A Szamos pusztítása 56 emberétetet követelt, több mint 4000 házat döntött romba, további 28 ezer ingatlan sérült meg. Az árvíz 120 ezer hektár termőföldet tett sáros pusztasággá. Itt, ahol most állunk, a lakónegyedben amelynek neve a szomorú eseményekre emlékeztet, a víz elérte a két méteres szintet.    
De a szatmáriak nem roskadtak össze a fájdalom és a veszteség súlya alatt. Vállt vállnak vetve dolgoztak, sok esetben puszta kézzel hordták ki a sarat a még álló épületekből. Megosztották egymással az utolsó falat kenyeret is, és a szerencsésebbek házukba fogadták azokat, akik fedél nélkül maradtak.    
Ez a mi közös történetünk, mely megmutatja: a munka, a kölcsönös tisztelet és a hit együtt csodákra képes. Ezek azok az értékek, amelyek a ma büszkén emlegetett szatmári szellemiség kialakulásához vezettek. A szellemiséghez, amely egységet kovácsol a legnehezebb pillanatokban is.
A történelem jó tanítómester, ennek az eseménynek a kapcsán pedig arra tanít, hogy egy város jövőjét nem lehet megosztottságra építeni. A szatmáriak akkor bebizonyították, hogy együtt újraépülhet a város és újjászülethet a közösség. Ebből a példából kell erőt merítenünk akkor, amikor napjainkban a közbeszédet a semmitmondó, értelmetlen, kicsinyes viták uralják.  
Ma azokra emlékezünk, akiket a természeti katasztrófa komoly próbatételek elé állított, a családokra, akik halottaikat siratták, de azokra is, akik bátorságukkal letették az újjászülető város alapjait. 
Akárcsak ők, mi is nézzünk a jövőbe reménnyel és felelősségtudattal, őrizve szívünkben elődeink példáját.      
Kedves szatmáriak, mi nem fogunk soha meghátrálni a veszélyekkel, nehézségekkel szemben. És vigyázni fogunk egymásra. Mert mi, itt, Szatmárnémetiben nem falakat, hanem hidakat építünk. Hidakat a múlt puszítóan sodró vízei felett, hidakat egy jobb jövő felé.   
Köszönöm, hogy meghallgattak!

Az ünnepség koszorúzással zárult.
Nyugodjanak békében!