×
Szatmárnémeti Bölcsőde
Bölcsődéink dolgozói folyamatosan képyik magukat a 331 gyermek gondozására.
A bölcsődékben 331 gyerekről gondoskodnak, a személyzet folyamatos képzéseken vesz részt.
Június 15. és 30. között zajlott a bölcsődei beiratkozás.
2000 lej értékű szociális támogatásban részesülnek a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóságon keresztül a hátrányos helyzetű újszülöttek és édesanyák, amelyből a gyerekneveléshez szükséges alapvető eszközök és szükségletek vásárlása fedezhető. 
Beszámolt a tavalyi év eredményeiről Kereskényi Gábor polgármester, majd ismertette a 2022-es év prioritásait is
A Ionuț Stancovici által alapított Caiac Smile Sportegyesületnek köszönhetően egyedülálló élményben volt részük az Alter Ago Multifunkcionális Központ gyermekeinek.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeink megfelelő körülmények között éljenek, és megkapják a szükséges odafigyelést és nevelést.
A novemberi pályázatok átvételére október 18. és október 30. között kerül sor, a hétfői, keddi, szerdai és csütörtöki napokon 8.30 és 13.30 óra között.
A Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság újabb uniós pályázatot nyert, amelynek köszönhetően a következő négy hónapban a Târnavei utca 20. szám alatti 79-es tömbház szociális lakásainak kondícióin javítanak.
Mivel évtizedek egyre többen szeretnék bölcsődébe íratni a gyermekeiket, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a továbbiakban is növeli a legfiatalabb gyermekek fogadására alkalmas intézmények számát.