×
Intézmény
A helyi közösségek fejlődésének elengedhetetlen feltétele a kormány további támogatása. Ma, a Romániai Municípiumok Szövetségének végrehajtó bizottságának ülésén a környezetvédelmi, a tanügyi és a fejlesztési miniszterrel, valamint az Országos Közbeszerzési Hatóság elnökével egyeztetett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.
A járványügyi korlátozások feloldozásának köszönhetően újraindítja a személyes meghallgatásokat a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.
A Szociális Igazgatóság munkatársai már feltérképezték a nehéz helyzetben levő romák által lakott részeket és megoldást is javasoltak elsősorban a kunyhókban élő, többgyermekes családok helyzetének javítására.
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, a  G.M. Zamfirescu Kulturális Központ által meghirdeti, a 350/2005-ös számú törvény alapján, vissza nem térítendő támogatású pályázati kiírását a 2022-es évre: “Sport mindenkinek”, “Kultúra”, illetve “Ifjúsági, oktatási és szabadidős projektek” kategóriákban.

A színházi előadás annak az eseménysorozatnak a szerves része, amely a „Szépkorúan is aktívan” elnevezésű projekt keretében valósul meg.
A Szatmárnémeti Helyi Rendőrség megkér minden szatmári polgárt, amennyiben tudomása van utcán élő hajléktalanokról, jelentse azt az intézmény ügyfélszolgálatánál.
December 31-én és január 1-én speciális program lesz érvényben a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban és az alárendelt intézményekben.